2013. szeptember 6., péntek

2013 szeptember Emlékezés a nyárra, készülés a télre


Most, hogy már az ősz kopogtat, végre ráérek mutatni néhány képet az idei leander virágzásról. Igaz, ez a nyár nem annyira a leanderekről szólt számomra, hanem inkább az unokáimról (már négyen vannak!), de hát ez a blog mégiscsak a leandereké:-)
A legtöbb képemet a Fajtaismertetős oldalra fogom feltenni, hogy az az oldal minél teljesebb legyen.

-----------------

Tavasszal úgy döntöttem, hogy nem lehet akkora tömegnyomor a teraszomon, de eladás helyett jobb megoldást választottam. Tucatnyi kisebb-nagyobb tövet "kölcsönadtam" egy közelben lakó barátnőmnek, vicces volt, ahogy molnárkocsival tologattuk át őket. Néhány tarra vágott tövet is átcsempésztem, ott lehetőségük van erősebb új hajtásokat növeszteni. Nem bántam meg ezt a költöztetést, gyakran átjárok és csodálom a "gyerekeimet", nála jobb helyük van, hisz rengeteg ott a napsütötte hely. Ráadásul szabadon jár köztük a levegő, nem atkásodtak, és ez nagyon fontos szempont ilyen méretű növényeknél. Nekem annál több bajom volt az atkákkal, jó lenne megtalálni végre az igazán üdvözítő megoldást erre a problémára. Bár megvan, szabadon kell tartani őket..., na de akinek ilyen hatalmas terasza van, mint nekünk, az nem hagyhatja kihasználatlanul a lehetőséget!:-) Sajnos a mi viszonylag zárt teraszunk azonban nem igazán alkalmas leandertartásra az atkák miatt, de biztos, hogy valahogy mindig meg fogok küzdeni a problémával.

Tömve voltak a leanderek bimbóval, de nem várhattuk meg a nyílásukat. Utazásra készültünk, és szinte napra akkor kezdődött a virágzás, amikor elutaztunk, így aztán mire hazaértünk hatalmas virágpompa fogadott minket! Számot tevő eső hiányában aztán ez a virágpompa úgy másfél hónapig folyamatos volt.:-)






















Olyan nagy helyhiányban szenvedek, hogy kénytelen voltam a garázs feletti pergolát leanderekkel díszíteni, melyek többnyire már formailag is jól idomultak a helyzethez. A baloldaliaknak jut délelőtti nap is, a jobboldaliak csak késő délután kapnak napot, akkor sem sokat, de ennek ellenére egész jól virágoznak.


Rózsaszín álom, Hófehérke, Andrea kedvence

Álmocska, Luteum Plenum, Virgini, Pinktündér, Magaly

Ezt a képet nagyon szeretem, de nem elsősorban a leanderek miatt:-)

Figyelemre méltó jelenség, hogy az ablakpárkányon lévő Chopin volt az egyetlen vesztese az utazásnak, vsz. a nagy hőségben egyszer elfelejtették locsolni a megbízottak, és a rengeteg bimbó aszalódni kezdett. A várt virágzuhatag sajnos elmaradt, valami volt, de nem az igazi. De úgy szeptember elején azon kevés leander közé tartozott, ami új bugákat nevelt magának, és ebben a virágokban szűkös időszakban szépségével kápráztat! Persze elgondolkoztam az okon, és ismét arra a következtetésre jutottam, hogy kell a leandereknek olykor a kiszáradásos sokkolás, csak nem könnyű pontosan eltalálni annak mennyiségét, hogy kárt ne szenvedjen a növény!

Különös volt számomra ezen a nyáron az is, hogy a nagyon hosszú virágzás alatt új bimbók csak nagyon kevés leanderen jelentek meg, így aztán az első őszi napok majdnem virágmentesek nálam:-( De nem szomorkodom, készülnek az új szezonra, aztán tavasszal kezdődhet minden elölről!

KÉSZÜLŐDÉS A TÉLRE

Bármennyire biztató is még időjárásilag a helyzet, sajnos szeptemberben már ősz van, fel kell készülnünk a leanderek teleltetésére. Természetesen ezt is, mint mindent, mindenki másként csinálja, de akinek még nincsenek meg a bevált tapasztalataik, azok tán hasznát látják az enyéimnek.

Augusztus végére általában befejezem a metszéseket és az átültetéseket. A metszésnek több célja lehet, az egyik például a helyhiány, de többnyire inkább a csinosabb forma elérése.  Vagy esetleg a hajtásokról újabb növények létrehozása miatt vállalkozunk erre a nem is olyan egyszerű feladatra. 

Én ilyenkor ősz elején gyakorta feláldozok metszéssel néhány virágot annak érdekében, hogy hamarabb beinduljon a megszokott "hajtásosztódás", ami általában a virágzást követi. Úgysem igazán üdítő látvány egy-egy magtokokat himbáló, pár virágot nyitó buga. Persze ha meg akarunk tartani egy-egy magtokot, akkor meg kell tartanunk az egész bugát. Ezek a magtokok tél közepén fognak majd kinyílni, addigra már beérnek benne a magok, amiket ki lehet kigyűjteni, aztán..., de a magoncozás folyamata már egy más fejezetet érdemel! Mindenesetre fontos a jövő évi virágzás szempontjából, hogy az új hajtások még az adott szezonban beindulhassanak, és ennek gátló körülményei lehetnek a fenn tartott bugák. Bár ha alaposan belegondolok, akkor egyáltalán nem biztos, hogy nem csak esztétikai előnye van a levágásuknak, hiszen a természetben senki nem vágja le őket, mégis kora nyártól ezerrel virágoznak! Viszont az is tény, hogy ezeken a bugákon és magtokokon nagyon szeretnek megtelepedni a teleltetés alatt a levéltetvek. Én levágom őket, de természetes mindenki a saját belátása szerint dönthet. 

A másik fontos cél a nyár végi metszésnél, hogy hajtásokat gyűjtsünk, és persze nagyon fontos, hogy a levágott hajtások gyökerei időben kinőjenek, és legalább részben be tudják szőni az új földet. Ezeket a kis növényeket legalább hetenként locsolni kell majd a teleltetőben, nem száradhatnak ki! Sokan nem a teleltetőben, hanem valamilyen világos helyiségben tartják ezeket a kicsiket, jó esetben déli fekvésű ablak mögött, de ilyen helyzetben nagyon kell figyelni az atkákra! A hőmérséklet itt sem mehet nagyon magasabbra a 10 foknál, mert a télen esetleg hajtásnak induló növények sok bosszúságot okozhatnak tavasszal, amikor miattuk metszeni kell.

Az átültetések azért fontos, hogy időben megtörténjenek, mert ha a növény túlságosan beszőtte már a földet, akkor nehezebben tudja télen tartani a nedvességet. Viszont még veszélyesebb, ha túl későn történik meg az átültetés, mert akkor a gyökerek esetleg nem tudják feldolgozni a földből a nedvességet és berothadhat a gyökérzet a folyamatosan nedves közegben. Sajnos nekem két nagyon kedves leanderem járt így tavaly télen, pedig elég régóta tudom, amit itt leírtam, mégis túl nagy cserépbe ültettem őket. Tapasztalataim alapján gyökérmetszéses átültetést semmiképpen nem ajánlanék ősszel, főleg nem hideg teleltetőhely esetén.

A szeptemberi, október eleji hűvösebb, esősebb idő  sokat árthat az élősködőknek, amiket nem sikerült korábban kiirtanunk, de maga a levelek megtisztítása is fontos teleltetés előtt. Ha lehetséges, tényleg tartsuk a leandereket esőnek kitett helyen, olykor ha tehetjük, érdemes lefektetnünk a növényeket, hogy a levelek alját is érje az eső. Az viszont nem célszerű, hogy tálka is legyen az őszies hűvösben alattuk, és sokáig álljanak a hideg vízben. Október közepétől már inkább óvjuk leandereinket a csapadéktól, mely esetleg gombásodást okozhat. 

Abból is láthatjuk, hogy van valami abban a globális felmelegedés dologban, hogy évről évre később kell leandereinket behordani. Régebben október közepe táján bizony előfordultak -6 fok körüli hőmérsékletek, de tavaly már csak azért vittem be őket december elején, mert hát mégiscsak hogyan néztek volna ki, ha még karácsonykor is kinn vannak?:-) Aztán, ha jól emlékszem, igazán veszélyes fagyási helyzet tavasszal volt, sokan már kivitték a hajtós leandereiket, és meg is bánták! Mindenképpen az időjárási helyzetnek megfelelő időpontban javasolható a teleltető helyre vivés, természetesen minél kevesebbet vannak benn, annál jobb nekik!!! Persze ez kisebb számú leander esetében egyszerűbb, de akinek nagyon sok van, az nehezebben  alkalmazkodik az időjáráshoz, inkább kényszerül a neki megfelelő időpontban elvégezni ezt a feladatot.

Ha hideg a teleltetőnk, akkor talán elkerülhető az őszi megelőző permetezés, de azért az soha nem árt behordás előtt. Ahány teleltetőhely, annyiféle előkészületet igényel, de a tél szerencsére még odébb van. Az mindenképpen fontos, hogy a lehető leghamarabb kártevő mentessé tegyük a növényeinket, amiben az eső és a hidegebb idő nagy segítségünkre van. Szokatlanul meleg ősznél veszélyesebb a helyzet, akkor bizony ha tiszta is a növény, két Nissorunos permetezéssel bizakodóbban indíthatjuk majd a teleltetést. Ez a Nissorun kifejlett atkákra azonban nincs hatással, csak a még kifejletlen petékre, amik szívogatják a levélzet és a szár nedveit. Jó találmány, nyár elején is bevethető, de ha már van pár aktív atkánk, akkor bajba jutunk, tehát időben kell permetezni. Ha bizonyosak vagyunk abban, hogy van atkánk, akkor a Sanmite az egyik legismertebb szer, amit használhatunk. Ettől (és még más szerektől, pl. a Nissurontól is) fehér foltosak lesznek a levelek, ennek kivédéséért, na meg a tapadás fokozásáért használjuk a Nonit nevű olajos készítményt.. A Vertimec az egyik leghatásosabb permetezőszer atka ellen, de sajnos az nem szabad forgalmú, ám próbálkozni lehet, kis tételekben többnyire adnak az üzletekben, ha nagyon kérjük. Ha kevés a leanderünk, akkor a Compo cégnek van egy nagyon jó, ám sajnos elég drága szere, Axoris Insekten-frei AF. 750 ml-es világoszöld szórófejes flakonban adják, azonnal felhasználható. Drága, de nem érdemes spórolni vele, mert ha a szárakon maradnak atkák, idővel újra felszaporodnak. Minden évben jelennek meg új permetezőszerek, utána kell nézni, hogy éppen mi a tapasztalatok alapján legjobbnak mondott, a lényeg, hogy kártevő nélkül kerüljön minden leander a teleltetőbe. (2017 Zoom!, szerintem nagyon jó!)

A teleltető helyek milyensége határozza meg téli igényeket. Én teljesen sötét és fűtetlen, nagy légterű pincében tartom a leandereimet, és azt szoktam mondani, "Úgy hozom fel őket tavasszal, ahogyan levittem ősszel. Mélyen alszanak, 0 és max. 6-8 okban. Ez a sötét "verem" azért jó, mert nagyon kicsi a hőingadozás. Más személyes tapasztalatom nincs teleltetésekkel kapcsolatban, de láttam és olvastam is ezt, azt. Az biztos, hogy a 10 fok feletti hőmérséklet káros lehet a kártevők miatt, ha ehhez napfény is társul, még magasabb lehet a hőmérséklet, így aztán még esélyesebb a kártevők szaporodás. De az ellen védekezhetünk, ám az, hogy a növények nem pihennek, hanem télen is hajtanak, talán még károsabb lehet, mint a kártevők. 
A pajzstetű régóta nem tűnik nagy ellenségnek, köszönhető ez az Actara nevű szernek, ami nagyon hatásos, és adott esetben kb. tripla dózissal belocsolva is tökéletesen működik.
A hűvös, nedves időben megjelenhetnek a gombabetegségek, de ez elég ritka jelenség. Az viszont gyakori, hogy nyirkos teleltető helyeken, főleg ha meleg is van, gombásak lesznek a leanderek. Leggyakrabban a Dithanét használtuk, de attól fehér foltosak lesznek a levelek, jöhet megint a Nonit!.
Én is kipróbáltam, működik!:-)
Az egészséges leandereket amúgy nagyon ritkán támadják meg hosszabban tartó esőtől a gombák, teleltetés alatt is csak akkor, ha nedves a pince. Arra majd minden esetben figyeljünk, hogy lombjukon átázott növényeket lehetőleg ne tegyünk a teleltetőbe.


Egyre kevesebb sajnos a virág, ami van, az is apró, esetleg deformált, vagy épp furcsa, szokatlan színe van. De azért örülünk nekik miközben tettben és lélekben sajnálattal, de készülnünk kell a télre.